Ólomüveg lámpa javítása

Ólomüveg lámpa története:

Nemrég megkeresett egy kedves Úr, azzal hogy van nekik egy lámpájuk amit a Vaterán vettek, de sajnos nem tudják használni, mivel a forrasztása elengedett. Mennyezeti lámpáról van szó, amit le kellett szedni, mivel le akart esni.

Ólomüveg lámpa, vagyis ez azt jelenti, az üvegeket nem tiffany technikával illesztették össze, hanem ólomsínekkel. Elég régi darab, az ólomsínek teljesen oxidáltak , sőt vastagon zsíros lerakódás is volt rajta. Kis drótkefével igyekeztem eltávolítani a szennyeződéseket, mivel ha nem tiszta a felület, nem sikerül a forrasztás sem. 

A burafedő is rendesen oxidált állapotban volt, amit teljesen elválasztottam az üveges résztől. Amikor leszedtem akkor lehetett látni, hogy a burafedőt nem lehet belehúzni az üvegek alá, sem az üvegek fölé, egyszerűen pont ugyanakkora volt az átmérője, mint az üvegekből álló körnek – persze, hogy nem tartott nagyon.

Az üvegekről is le kellett szedni az U alakú ólomprofilt, mert annyira rossz állapotban volt. 

Kapott egy új U profilt, ehhez lett aztán teljesen körbeforrasztva a burafedő, majd visszatéve a csavart motívum. Ez nem volt azért egyszerű, egy egyenes U profilból egy ferdén álló szabályos kört csinálni, ez csak úgy ment, ha óvatosan rákalapálom az üvegre.  

 

Közben elrepedt v alakban egy alsó barna üveg.  Nagyon sajnáltam de már megtörtént. Erre mondta egy kedves restaurátor ismerősöm, hogy

” Ja kérem operálni kellett és az operáció vérrel jár.”

Nem nyúltam hozzá, megvártam amíg látja a tulajdonos.  Úgy gondoltam inkább megkérdezem mit szeretne, cseréljem ki? Ez azzal jár, nem tudok ugyanolyan régi típusú barna üveget betenni a helyére, csak hasonlót, de végül maradt benne az összetört üveg. 

Nagyon sajnáltam, de azt tudni kell, az üveg nagyon hamar törik, van olyan amikor csak odacsöppen a forró ón, máris megvan a baj. Lehet benne akár egy belső feszültség is, nem is kell ahhoz kalapálni sem. Ilyenkor fogom a fejem. Talán nem lesz nagyon zavaró a repedés, hiszen mennyezeti lámpáról van szó, talán nem is feltűnő, csak ebben bízom.

Korábbi javításokról 

Bolt

 Czinamon-ékszer

 

Pin It on Pinterest

Share This