Louis Comfort Tiffany az amerikai szecessziós formatervezés legkiemelkedőbb alakja volt
Louis Comfort Tiffany hírnevét különleges üvegtárgyainak elsősorban csodálatos lámpáinak köszönheti.
1848 február 18-án született és 1933 január 17-én halt meg.
Apja, Charles Louis Tiffany a XIX. századi New York egyik leghíresebb ékszerész cégének, a Tiffany & Co-nak volt a tulajdonosa.
Iskoláit a Pennsylvania Military Academy-ban, a Pennsylvaniai Chesterben és az Eagleswood Military Academyben, Perth Amboyban járta.
1872-ben megházasodott Mary Woodbridge Goddarddal, 4 gyermekük született. Felesége halála (1884) után 1886-ban elvette Louise Wakeman Knoxot, tőle is 4 gyermeke született.
Munkásságának kezdete
Eredetileg festészetet tanult, tanárai George Inness és Samuel Colman voltak New Yorkban és Léon Bailly Párizsban, közben sokfelé utazgatott. Andrea Baldininél a velencei üvegfúvó mesternél sajátította el az üvegművességet.
Az 1870-es évekig főleg a díszítőművészetek érdekelték. Ő és John La Farge festő üvegfestést tanultak Brooklynban a Heidt üveggyárban. Egyénileg kísérleteztek több üveg „összefoltozásában”. Tiffany a folyékony üveget színezékekkel keverte össze, és így csodás ragyogású üveg születhetett meg a gyártási folyamat végén. Ezt 1880-ban szabadalmaztatta egyedülálló „Favrile” üvegét, az óangol „fabril” szóból származik, ami azt jelenti, „egy mesterséghez vagy mesteremberhez tartozó”. Arthur J Nash, az angol üvegkészítő technikai szakértelme is kellett ahhoz, hogy a tervekből nagyszerű darabok készüljenek, amelyek a Tiffany nevet világszerte ismertté tették.
1879-ben megalapította a Louis C. Comfort Companyt. A cég magán- és középületeket díszített. Ezek közül két kiemelkedően nagy munkája New Yorkban található. A Seventh Regiment Armory (1880) az egykori polgárháborús hetedik gyalogosezred központja, ahol a könyvtárszobát is ő tervezte, de a legszebb a Veteránok terme az ő munkáival, amit később történelmi hellyé nyilvánítottak.
Másik a H. O. Havemeyer-ház (1890), amely később megsemmisült.
A washingtoni Fehér Házba is készült egy monumentális munkája, egy egész üvegfal, ami sajnos ugyancsak megsemmisült egy tűzvész által.
Egy óriás munkája 1911-ből, ami megmaradt, az a mexikói Művészetek Palotájában található, a hatalmas vulkánokat idéző, közel 1 millió színes üveglapocskából álló színpadfüggöny.
1892-ben megalapította a Tiffany Glass and Decorating Companyt, amely festett üvegablakok és üvegmozaikok készítésére szakosodott. Ekkorra kezdte árusítani a saját fúvott üvegtárgyait, ezeknek a nagy része váza volt, virág alakú, vagy hattyúnyakú, miniatúra, vagy padlóváza. Tiffany üvegterveit nem csupán a természet, hanem Japán, Kína és a Közel-Kelet művészete is inspirálta.
Hírnév
A nagy áttörést az 1900-ban Párizsban rendezett világkiállítás jelentette számára. Itt mutatta be a saját maga készítette irizáló üveget és a több színben pompázó opalizáló üveget. A világkiállításokon bemutatott munkáit számos aranyéremmel jutalmazták, az 1900-as párizsi világkiállításon Négy évszak című üvegablakával nyerte el a fődíjat. Ezt követően a világ egyik legkeresettebb művészének számított.
1900-ban a vállalatot átnevezték „Tiffany Studios”-nak. A következő években ékszereket, zománcokat, lámpákat, mozaikokat és hatalmas méretű festett üvegablakokat is készítettek. A remekmívű lámpáinak beszédes fantázianeveket (Szitakötő, Páva, Vízi liliom és Lótusz) adott.
Apja 1902-es halála után az örökségül ráhagyott ékszerház első művészeti igazgatója lett, saját ékszerkollekcióval is bemutatkozott.
Tiffany 1918 -ban nyugdíjba vonult, távozása után cégét többször átszervezték és átnevezték, mielőtt 1932-ben csődbe ment. Nem sokkal élte túl, 1933-ban meghalt. Művei pedig feledésbe merültek, csak 1950-es évek végétől fedezték fel újra, egy 1997-es árverésen már 2,8 millió dollárért talált gazdára egy Lótusz-lámpa.
Egy új technikát, az ún. Tiffany-technikát dolgozott ki, ami újabb megoldást jelentett az ólomüvegezésben. Itt nem ólomprofillal illesztették az üvegdarabokat egymáshoz, hanem az üvegek szélét sárgaréz szalaggal vonták be, amelyeket utána az illeszkedési pontoknál össze kellett forrasztani. A forrasztóanyag cink vagy ón, aminek olvadási pontja alacsony, hozzátapad a rézhez, és így teszi lehetővé, hogy az összeillesztett üvegdarabok egyben maradjanak.
Ez a technika azért volt mérföldkő a díszüveg-készítés területén, mert ennek köszönhetően vált lehetővé, hogy hogy apró üvegdarabokból lehessen elképesztőn díszes, szín gazdag tárgyakat előállítani és a gyönyörű üvegmunkák eljuthassanak mindenkihez.
forrás : Judith Miller: A huszadik századi üveg
Judith Miller: Szecesszió
Képek: pinterest