Ólomüveg kép Szent Hubertuszról
Szent Hubertusz a vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje. Jeles napja November 3.
Hubert kb. 705 és 727 között Liège városának püspöke volt. Tisztelete főleg Lotharingiában, a Rajnavidéken és Belgiumban virágzik, de hazánkban is előfordult, a középkorban Hubert tiszteletére szentelték Garáb premontrei prépostságát. De, hogy az hegyes-erdős környezetet, vagy a francia kapcsolatok miatt azt már nem tudni. Felvidéken is többfelé előfordul a templomokban.
Hubert († 727) a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. A fiatal előkelő korán Párizsba került, ahol részt vett udvari vadászatokon. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni, hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. Le akarta lőni a csodás állatot, de nem volt elég ereje ahhoz, hogy megfeszítse íját. Ekkor egy égi hang figyelmeztette, hogy éljen szenthez méltó életet és útba igazította, hogy kitől tanuljon. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta.
Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.
Ünnepén máig nagy vadászatokat rendeznek, kenyeret is szentelnek, amiről úgy tartják, hogy a kutyaharapás és a veszettség ellen ad védelmet.
A 18. században, 1728. évben Szent Hubert napján Temesvárott nagy vadászatra gyűlt össze a temesi bánság előkelő társadalma. Mercy gróf volt a házigazda, aki fölkérte a jezsuiták házfőnökét, hogy a vadászok miséjét az ő palotájában végezze el. Mise alatt a páter három zsömlét is szentelt, amelyből indulás előtt minden vadász egy-egy szeletkét evett. Nyilvánvaló, hogy a német és francia bevándorlók katonatisztjei hozták magukkal.
Hazánk több városában a század elején Hubertus-vadásztársaság működött, a hadsereg lovastisztjei pedig ezen a napon Hubertus-lovaglást rendeztek.
Öreg szegedi polgári vadászok úgy tartották, hogy annak a vadásznak nem lesz szerencséje, aki ezen a szent napon otthon ül, Hubert tisztességére ki kell mennie vadászni.
Tisztelete talán korábbra nyúlik vissza, és beépült a keresztény szokásrendbe.
Hubertus hagyománya megadta a végtisztességet a lelőtt állatnak, kürtszólammal búcsúztatta el őket. A vadat nemcsak prédának tartotta, hanem Isten teremtményének, amelyet egy-egy vadászat során az Isten ad az embereknek ételül. Hubertus Euszták középkori és észak-európai másolata volt (ami még nem kérdőjelezi meg egy bizonyos Hubert németalföldi püspök létezését), Euszták pedig eleve legendás alak lehetett. A szarvas, amelyik kettejüknek megjelent, eredetileg az ősszel felbukkanó szarvas-csillagzatok valamelyikét testesíthette meg. A mondák szarvasai az agancsukon hordozták a Napot vagy a sarkcsillagot, mindkettőnek ősi jele a kereszt.